Konfliktusok a magánéletben és a munkahelyen

2021.09.09

A szocializációnk során, már egészen kisgyerek kortól rengeteg konfliktushelyzettel találkozunk, akár kívülállóként, szemlélőként is. Az, hogy ilyenkor milyen konfliktuskezelési módszereket látunk, később nagyban befolyásolja, hogy mi milyen technikákat alkalmazunk a magunk konfliktusos helyzeteiben. Ezen kívül az is fontos, gyerekként hogyan hagytak minket érvényesülni egy veszekedés, vita alkalmával. Mennyire nyomtak el, mennyire hagytak kibontakozni, mennyire tanították szüleink tudatosan a nézeteltérések helyes kezelését - ezek is mind-mind formáló erővel bírnak, hogy felnőttként hogyan viselkedésünk, ha konfliktusos helyzetbe kerülünk. 

A szocializációnk során tehát a látott minták és a saját konfliktuskezelési tapasztalatink együttesen alakítanak ki egy összetett viselkedési és kommunikációs repertoárt.

Pszihoszociális kockázatértékelést javasolt elvégezni minden munkakörre vonatkozóan
Pszihoszociális kockázatértékelést javasolt elvégezni minden munkakörre vonatkozóan


A konfliktuskezelésben alapvetően négyféle stratégiát és hozzá kapcsolódó kommunikációs stílust különböztetünk meg:

Versengő stratégia - agresszív kommunikációs stílus: érdekérvényesítő, domináns. Nem minden esetben együttműködő, hiszen számára leginkább csak a saját érdekének az érvényre juttatása a fontos. Hasznos lehet, ha üzleti érdekek érvényesítése a cél, vagy ha megingathatatlan tény az, amit véd. Ugyanakkor túlságosan agresszív állapotban nem tárgyalóképes fél.

Elkerülő stratégia - passzív kommunikációs stílus: nem megy bele konfliktusokba, aktívan elkerüli azokat. Konfliktusokban teljesen passzív, alárendelődő. Hasznos lehet az elkerülés, ha a konfliktushoz nem fűződik egyéni érek, vagy ha a másik fél egyáltalán nincs tárgyalóképes állapotban, ugyanakkor a konfliktusban való érdekérvényesítése fejlesztésre szorul.

Alkalmazkodó stratégia - passzív-agresszív vagy manipulatív kommunikációs stílus: együttműködő, de nem érdekérvényesítő. Általában alárendeli akaratát másénak, de egy-egy szóval vagy hangsúllyal mégis bűntudatot kelt és érezteti nemtetszését.

Problémamegoldó stratégia - asszertív kommunikációs stílus: együttműködő, keresi a konfliktusok békés, mindenkinek jó megoldását. Érvényesíti saját érdekeit, de figyelembe veszi, meghallgatja a másik ember is, nem tapossa el őt.

Fontos, hogy önmagában egyik konfliktuskezelési stratégia, kommunikációs stílus sem rossz. Mindnek megvan a helyen és ideje, amikor hatékony lehet. Ugyanakkor mind a négy működésmódnak megvan a maga nehézsége, ami nehezítheti a konfliktusok megoldását. Mi most a passzív kommunikációs és viselkedési stílusú embereknek szeretnénk segítséget nyújtani 6 pontban, amelyek által hatékonyabb lesz a konfliktuskezelésük.

1. Ne késleltesd a vitát

A konfliktus megoldása elsőre jó ötletnek tűnhet, hiszen így el lehet kerülni a kellemetlen érzéseket és fent lehet tartani a látszólagos békét. Az idő azonban rosszabbra fordíthatja a dolgot és mélyítheti az ellentétet. Így akár egy végleges eltávolodásnak is fentáll a veszélye. Nem szabad ezért kerülgetni a forró kását, érdemes minél előbb rászánni magad a nézeteltérés megbeszélésére.

2. Készülj fel a vitára

Gondold át, akár írd is le, mit szeretnél elmondani a másik félnek, feleknek. Milyen érvekkel, tényekkel tudsz szolgálni? Milyen érzéseid szeretnéd megosztani? Minél felkészültebb vagy, annál magabiztosabban tudsz részt venni a beszélgetésben.

3. Légy egyenes és nyitott

Ne félj megosztani másokkal mindazt, amit te előtte magadnak összegyűjtöttél. Törekedj arra, hogy semmi ne maradjon benned a tárggyal kapcsolatban. Válaszd el a személyeskedést a tényektől, kommunikálj egyenesen és érthetően. Nem vagy kevesebb másoknál, jogod van hallani a hangod.

4. Arra figyelj, amit hallasz, és ne arra, amit mondasz

Az előzetes átgondolás fontos, ám ne ragaszkodj a tervhez foggal-körömmel, minden áron. A felkészülés csak a biztonság megteremtéséhez fontos, ám ha már a beszélgetésben vagy, figyelj a mások félre is, ne csak magadra. Ne gondold túl a helyzetet, mert az veszélyezteti a konstruktív végkimenetet. Légy nyitott a másik mondanivalójára is, alakuljon a vita egy párbeszéddé, ahol egyenlő felekként vesztek részt a beszélgetésben. Kérdezz, hallgass, hogy jobban megértsd a helyzetet és közösen tudatok a megoldásra fókuszálni.

5. Szokd meg a kellemetlen érzéseket

A nézeteltérések sajnos dühvel, szomorúsággal, csalódottsággal és egyéb, kellemetlen érzésekkel járnak. Azzal, hogy késleltetsz egy vitát, ezek nem szűnnek meg, legfeljebb elnyomod őket. Nézz szembe velük, az a cél lebegjen a szemed előtt, hogy a konfliktuskezeléssel megszüntetheted őket. A beszélgetés során ezeket az érzéseidet meg is oszthatod, sőt, ha már nagyon nem érzed magad komfortosan egy helyzetben, időt is kérhetsz. Tudjuk, az is rossz érzés, ha nem kedvelnek minket. Ez is eltántoríthat attól, hogy felvállalj egy konfliktust, ám van egy rossz hírünk: úgyse szerethet mindenki. Ezt nehéz elfogadni, ám ha sikerül, könnyebb lesz őszintén kezelni a konfliktusokat.

6. Fókuszálj a hosszútávú nyereségekre

Az lebegjen a szemed előtt, hogy egy konfliktus feloldása mindenki hosszútávú érdeke. Ha felvállalod a konfliktust és egy párbeszéd során a megoldásra törekedsz, az mélyíti az emberi kapcsolatot, a konfliktus feloldása pedig mindenkinek jó érzést szerez.

© 2024 munkabiztonsag-tuzbiztonsag.hu
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen!